neveletlen gondolataim

"Lehet én is írok majd" 

Meg amikor hallod a hangján,hogy mosolyog...

Feltenni egy olyan nèven futò oldalra,hogy: akik szeretnek lovagolni egy olyan videòt, amin a nulla èrzelmi intelligenciàval rendelkezo osszes szereplo a videòn annak orul,hogy a nyilvàn roppant elismert lovas èppen szoren meguli a lovakat mikozben ostorral csapkodja oket,hogy ugràljanak alatta, ès mivel o kiul mindent azzal lesz vège, hogy a hàtàra esik a szerencsètlen lò, az a sunyi dog meg kapja a kovetkezo àldozatot. Mindekozben jòl szòrakozik a magàt biztosan lovasnak vallò embertomeg.

Mindezt egy olyan ember osztja meg, akinek lovai, sot, lovardàja van.

Nem akkor vagy igazi lovas, amikor behòdol neked, mert pàlca van a kezedben. Akkor vàlsz azzà, amikor veled egyutt akarja csinàlni ès bizik benned.

Volt a nem túl távoli múltban pár olyan hét, amikor annyira feltornyosultak a gondolkodnivalók benne,hogy alig vártam minden este,hogy lefeküdhessek aludni. olyan idegen volt ez az érzés,hogy tűkön ülve vártam azt,hogy este legyen, becsukhassam a szemem és szabadjára engedhessem a gondolataimat. 

Érzek egy kis déja vu-t az üggyel kapcsolatban, bár most pozitív fordulatot vett a dolog szerencsére. Azt vettem észre,hogy esténként jutnak eszembe azok a helyzetek,mondatok, mozdulatok, amikből olyan nagyon kevés van eddig és mivel a szemem csukva van, minden annyira felerősödik. És ezáltal várom,hogy aludhassak.Torino, mit csinálsz velem??

Ugyanakkor meg totál viaskodás az egész részemről,mivel nem ismerem még, de vagy egy jó érzésem ezzel kapcsolatban. 

E. "Úristen, mi lehet neked most a fejedben?"

Hát azt ne akarja tudni senki.

Teljes szemléletváltást hajtottam végre. Amúgy sem vagyok olyan, aki rosszat feltételez alaptalanul. Nem adtál okot a bizalmatlanságra, akkor meg minek gondoljam túl és rágódjak felesleges dolgokon? Hogy még nem ismerlek. Majd megfoglak, ha úgy kell lennie. Az mellékes,hogy én Nagyon szeretném, hogy úgy legyen. Mindennek oka van. Ha ezt így kibekkeljük, Te is meg én is, akkor kétség sem férhet egyikőnk szándékához sem. Nem akarok olyanra gondolni sem,hogy mi van, ha valamit nem mondasz majd el. Nincs értelme.  Alaptalan. Szeretnélek megvárni.Szeretném, ha megvárnál, sőt, szeretném, ha meglátogatnál. De nem kérhetem. Nem is fogom. Csak nagyon szeretném. Nem is élem bele magam semmibe. Sem abba,hogy jössz, sem abba,hogy nem. Hagyom történni a dolgokat. 

Roppant gyakran fog frissülni a tartalom ezentúl, van egy olyan sanda gyanúm. Sok az írnivalóm mostanában. A.  szerint ki vagyok virulva. Jól is érzem magam. Tudom,mit szeretnék. 

Két éve az Eiffel torony tetején mindenki kívánt egyet. Az enyém ez volt:

"Hozz jó döntéseket"

Szerintem jól mérlegeltem. D. nem kell. Nem ment részemről a szerelem. Nagyon nem.

P. vel kapcsolatban pedig mint tudjuk, folyamatosan imbolyognak az érzéseim. Jól kicsesztem magammal,mondhatom. De élvezem. Csak skypeolni szeretnék már nagyon.

Van olyan ilyen korán,hogy hiányzol?

Vajon elég-e 2 hét ismeretség arra,hogy azt gondoljuk a másikról,hogy érdemes rá várni három és fél hónapot? Mindenféle személyes kontakt nélkül. Itt marha sok a kérdőjel. De lehet csak azért, mert láttad az üzenetemet és nem válaszoltál rá. Kényeskedek innen messziről pedig nagyon nem kellene.

Ha ismernél, tudnád,hogy kitöltöd a gondolataimat és nem kalandokat keresek. De én nem ismerlek Téged. Hogyan bízzak Benned? Honnan tudom,hogy tartod magad ahhoz,amit megbeszéltünk? Ha én feleslegesen hárítom zt amit nem keresek miközben hülyét csinálok magamból, úgy,hogy nem is tudok róla.

Egyáltalán, mit beszéltünk meg?

"Még nem csináltam ilyet, de szívesen kipróbálom"

"Ez is megoldható"

"Amint felépülök, megyek utánad"

"Jajte"

Nem bírom. Hogy lehet egy kapcsolatot (??) elkezdeni 1100 kilométeres távolságból? Nyomom a Torino taktikát, mert nem fogom mindig én felhozni,hogy lássalak. Egyszer már felhoztam. Írok reggelente. Te ritkán írsz magadtól, de lelkesen válaszolsz és kérdezel. Ilyen vagy Te? Tudom,hogy nem beszélsz sokat. Ez az én részem. 

"Mesélj még, szeretem hallgatni ahogy beszélsz."

Vajon Te mit gondolsz erről? Neked is ilyen kétségeid vannak? Elmentem messzire, nem tudod,hogy megbízhatsz-e bennem. Te is vergődsz, nem csak én?

"Tuti megvár, D. azt mondta, nagyon szomorú volt amikor otthagytad"

Nem akarok túlgondolni semmit. De határozottan volt Benned valami. Minden nap bementem. Nyílt lapokkal játszottam,mint mindig. 

Az első hét az olasz tartózkodásomból szuper zsúfoltan telt. Költöztünk taxival, eltévedtünk reggelente, nem találtunk oda sehova és jókat ettünk. Meg ismerkedtünk. Mindent extra odaadással, amúgy olaszosan, mert itt így csinálják az életet. Nagyon. Mindig.

Elméletben mindig annyira okos vagyok. Tudom mi a helyes, mit kell tenni. Amikor azonban át kellene ültetnem mindezt a gyakorlatba a megvalósítása konstans akadályokba ütközik.

Tudom,hogy sodródnom kell. Nem kell túlkalkulálni meg feszülni mert az csak árt. Megfájdul a fejem. Az ezzel szöges ellentétben álló valóság viszont kínos tükröt állít nekem azzal,hogy le sem tudok kattanni gondolatban egyetlen témáról. Visszatérő motívumról van ugyanis szó. P. Mi más is lenne.

Valami volt. Meg van is. Megbeszéltük. Jól érzi magát. Ő mondta. Mondta azt is hogy meglátogat. (ebbe nem élem bele magam. Hagyom történni a dolgokat). Amiért megesz a kíváncsiság, hogy mit mondhat a barátainak. Az sokat elárulna. Túlgondolkodom. De mint már említettem, elméletben nagyon jó vagyok.

Életemben először, amikor nem kellene, siettetem az időt. Nagyon szeretnék újra találkozni. Ami decembert jelent. Hogy milyen lesz. Tényleg le kell kattannom erről. 

Én nem vagyok ilyen. Mint egy kislány,komolyan. A. szerint megbabonázott. Van benne valami. Valamiért találkoztunk. Valamiért pont két héttel Torinó előtt. Az idő eldönti. És tessék már közhelyekkel is dobálózok. Fantasztikus.

Minden okkal történik.

Ebből bármi lehet.

Gondolataim mostanában annak ellenére hogy egy új országban lakok és tanulok és minden szipiszuper:

Meg fog várni? Mi lesz ezzel? Meg különben is, mi ez az egész most? Fogd vissza magad, nehogy fájjon, ne legyél túl naiv! Nagyon kevés választ el a mélyebb bonyodalmaktól. Elég kevés. P. mit gondolhat erről? Miért csak skype? Így kellett lennie. Minden okkal van, nem véletlenül találkoztunk most. Nem véletlen a kórház sem. Nálad van a labda, P. Nem mondhatom neki,hogy jöjjön ki. De nagyon szeretném! Ebből bármi lehet. Én jól érzem magam. Ő is. Szeretném.

Beléd tudnék szeretni. Sok energiámba sem telne.

Össze kellene szednem a gondolataimat, miket is kellene elmondanom?? Marha jó a kérdés, köszi szépen. Mindent és semmit egyszerre. Mindig mást és mást szeretnék elmondani, de a végszó mindig ugyanaz: nem tudom. Vagyis: NEM TUDOM. Mire volt mindez jó? Ez a szerda? Komolyan, magamra sem ismerek. Nem ilyen vagyok. De mégis, annyira de annyira jó volt. Úristen, ennél még nem volt jobb. Lehetne is akárhogy? 

Két pohár bor után nem nagyon beszámítható ez a poszt. Abba kellene hagynom. 

Egyre csak szajkózom a fejemben ugyanazokat a gondolatokat. "Most mást kell szeretnem".

Mi az,hogy Kell?! Az már rég rossz. Szerény véleményem itt. Engem szeress! De ilyet nem kérhetek újra. Pedig nagyon jó lenne. Szeretném. Kivitelezhető lenne? Dehogyis. Akkor mit szeretnél, drága Én? NEM TUDOM.

"Ezek szerint mégis"

Hát igen, részemről is ez van ám, de nagyon rendesen. Mélyen benne vagyok, mélyen Ebben vagyok. Egyszer csak ebben leltem magam. Nem tehetek ellene. Mindig szeretni foglak valamennyire. De ez hogyan mondjam meg? Van jogom ilyeneket mondani? Most per pillanat nagyon tudnálak szeretni. Mindenemmel. 

NEM TUDOM.

N E M   T U D O M.

Óránként újak a konklúzióim. Nem mondom,hogy fejlődnek minden egyes órával, de közelebb kerülök egy végponthoz. Direkt nem a megoldás szót használom. Mert az most nem hiszem,hogy van. Simán megkeverem magam így két év után. Teljesen érzelemmentes vagyok irántad."

- nem kerülne sok energiámba,hogy újra szeressem -

- felborult minden -

- húzod a hajam -

- Akarom -

- otthonos -

- semmi sem ugyanaz -

- megváltozott. megváltoztam -

-Akarom -

"Teljesen érzelemmentes vagyok"

"Ezekszerint mégsem."

"Ugyanazokat a dolgokat szereted,mint régen."

"Most kell mást szeretnem."

"Szeretem."

"Akkor miért jöttél el?"

"Emlékszel?"

"Még jó,hogy csak itt."

Miért akarom,hogy újra elgyere? Miért akartam találkozni? 

Végső konklúzió: megírom, R. pedig megkapja. Slusszpassz.

Miért van mindig ez? Miért van a kritikus 24 hónap környékén, hogy érdektelenné válok majdnem mindennel szemben? Azért lett vége, mert ott, az is mélypont volt. Ugyanilyen,mint most.

Akarok tanulni és megosztani majd túllendülni? Augusztusban úgyis vége. Ha túllendülök akkor meg nagyon fog fájni akkor. Akkor legyen vége, vagy előbb? Miért gondolkodok ilyenen egyáltalán? 

Besokalltam. Ez a marha nagy igazság. Azért van az,hogyha egyszer eszembe jut, nem tudom kiverni R.-t a fejemből. Még leírva is bűntudatom van D. felé. Pedig az ő neve még csak meg sem volt említve eddig.Miért? Nem tudom. Tehát melyik vagyok az  igazi én? Az, amelyik akkor voltam? 

Néha felsőbbrendűséget érzek felőle. Vagyis gyakran. Otthonról is ezt hallom. Előtte nem volt ez. Én nem vagyok színházba járós, flancos étteremben evős, kosztümös,

Alig várom,hogy hazaérjek,és felvegyem a nyakláncot meg a karkötőt. Rossz ez? Nem az érzelmi kötödés miatt, hanem mert hiányoznak. Azok voltak a kedvenceim 2 évig. (!)

Tökre jobban fogom magam érezni, ha felveszem őket. Gyagya lettem.

Ha önellentmondásba ütközik már az is,hogy megfogalmazzam, mi és hogyan zajlik le bennem, akkor hogyan várhatom el,hogy megértsem? Az még nálam is szintújítás,hogy még saját magamat sem tudok értelmezni.

Ha kiírom,lehet jobb lesz (ha már a könnyeim kiszabadítása nem sikerült a szalmabálán, sajnos továbbra is raboskodnak).

Meg kellett dorgálnom magam a gyengeségemért, amikor ki kellett mennem összeszedni a romjaimat, miután meglátogattam Gy.bácsit a betegszobájában két hét után. Szerencsére aznap pont megismert és tudtunk beszélgetni, azt mondta,hogy nem is fájnak neki.. De közben lejátszottam egy mosdó-intermezzót mert nem tudtam uralkodni a könnyeimen, aztán miután jól visszatuszmákoltam őket,szerintem megbántódtak mert azóta sem jöttek elő. 

A hangulatom viszont pocsékabb nem is lehetne, jött az új "hír",hogy az egyik ismerősöm elhunyt kedden. 32 évesen, 3 gyereket meg a férjét hagyta itt. Toxikus Sokk Szindróma. Ennyi. Állítólag tampon okozta. 71%-ban halálos lefolyású vérmérgezés. Ezen sem tudok lelkileg túllendülni. Nem bírom felfogni. És jön újra: nincs Mindenható, az egyiptomiak csinálták jól.

Egész héten gombóc van a torkomban, sírni tudnék, de nem teszem, mert tanulni kell és menni előre. A vizsgák alig mennek a fejembe. Otthon szeretnék lenni és hasznosnak érezni magam. Vagy annak tettetni. 

És természetesen még mindig erőteljesen szeparálódik a lelkem a szeptember miatt. Ő naná,hogy nem így áll hozzá. Mert miért is lenne minden szuper.

Lélekoldás lesz a megoldás (vagy semi-megoldás).

Teljesen rápörögtem a vb-re. Sőt, még tippmixelni is tervezek. Mert az menő.

Semiramisból írtak tegnap,hogy akkor megyek-e. Nanáhogy! Alig várom. Meg a nyarat. Ami a következőképpen fog lezajlani:

-spontán VOLT fesztiválozás

-Sound (óemdzsí!!!)

-Görögország

-paralell futó programok: végtelen Záporozás, Semiramis, vasárnap Pér, meg buli,rosé, strand meg úristen minden. Most hogy itt ülök és accountingot kéne tanulni, olyan nyarazhatnékom támadt. Mi sem természetesebb. 

Ui.: nincsenek már idétlen álmaim. Bónusz pont magamnak. Egyre izgatottabb vagyok Torino miatt. Meg ami előtte-utána-alatta lesz, amiatt is. 

Nem tudom benttartani, ezért a gyors egymásután. Kikattanok az álmaimtól, komolyan, totál valóságosak és teljesen megzavarodva ébredek fel. Komolyan magamat kell szívatnom?! 

R.

Ennyit kell csak. De semmi extra nincs az álomban csak ott van/vagyunk ilyen idióta élethelyzetekben és tulajdonképpen nem is beszélünk/vagy nem az a fontos mert nem marad meg, de kiráz ezektől a hideg. Elmaradhatnának már igazán, mert van más dolgom is,mint hogy ezeken pörögjek egy napig. Ilyenek a nagyon gyorsan közeledő vizsgák, Gy. bácsi, meg az az érzelmi káosz ami mostanában jellemez. Vagy emiatt van?

Egyszer mutattam neki ezt a blogot, még olvashatja? Úristen, hülye lettem.

Mert eddig mindig így működött a rendszerem. Kicsit-nagyon-valójában teljesen elszigetelődni előtte a sérüléseket elkerülendő. Most is elkezdődött és nem tudom,hogy örülök-e neki vagy nem. Bár eddig azt vallottam,hogy amikor először gondolsz rá, onnantól halott a dolog. Hát, nem mondom,hogy nem gondoltam már rá. Párszor. Már hónapokkal ezelőtt is. Total brain chaos. I swear there's a galaxy inside.

Könnyek nélkül sírok egyedül és amint megkérdezik,van-e valami baj, kitör belőlem a könnyözön. Pedig a cél pont az lenne,hogy eltakarjam őket. Most akkor hogy is van ez?

Egyszer azt érzem,hogy utána nem menne máshogy, máskor meg,hogy sehogy sem. Olyan átmenetinek hat most ez az egész, vihar előtti csendnek. Mennék is meg maradnék is. Torino is the answer.

Egyszer látlak és utána belémfurakodsz, mintha csak emlékeztetni akarnál,hogy az én döntésem volt AZ akkor. Vagy csak keresek valakit magam helyett akit hibáztatni tudok amiért ennyire össze tudok zavarodni?

Úristen, mit nekem beszélgetőpartner, hiszen elvagyok én saját magammal is. 

Pillangók a legjavából.

Azok a bizonyos random lila foltok amikről nem tudod,hogyan kerültek oda egy edzés vagy terep után. Ezért jó lovagolni <3

Mi hajt tovább, ha megmondják,hogy nincs mit tenni? Ha megáll a tudomány? Miért ne veszítsd el a reményt? 

(...)

Ezek függvényében,hogyan higgyem el,hogy van fent valami igazságosztó erő? Aki tudja,ki,mit érdemel. Lehet az karma, mindenható, buddha, akármi. Fals minden, ami azt mondja,hogy életben minden ok-okozati összefüggés következménye? Az egyiptomiak hitték,hogy egész földi létezésük alatt a túlvilágira készülnek fel. Ez hajtotta őket mindvégig, még ha a legutolsó szakasz gyötrelmesebb volt,mint gondolták. EBBEN látom a kapaszkodót. De a többiben nem. Belemagyarázás. Túlértelmezés. Túlspilázás. Agyongondolkodás.

(...)

Végül ebből is tanul az ember. Több leszel tőle. Több leszel VELE. Hogy ismerhetted. Hogy része volt az életednek. Hogy mesélt. Hogy tanított. 

(...)

Tölts több időt vele. Raktározd el ezeket a a pillanatokat.. Vidítsd fel. Tedd meg, a legtöbbet, amire képes vagy. Még ne emlékezz. Még ne búcsúzz. Még ne sirasd. MÉG NE.

(...)

Ne akard megérteni,úgysem fogod. Ne akard erőszakkal tudni,hogy miért fáj neki. Ne akarj rájönni,hogy miért egy jó emberrel történik ez. Ne keresd a rációt. Ne kérdezd,miért szenved. És ne légy mérges ezek miatt.

Szeresd amíg lehet és ne feledd, egy ember addig él, míg mások emlékeznek rá.

Juj, én is elkezdem, de nem sokat,megígérem. Tiszta szavazó-láz van most, mivel vasárnap van a napja a mindent-megváltoztatásnak. Elméletben. Most néztem meg életem első politikai kámpány(?)filmjét és eldöntöttem,hogy egy darabig nem kérek belőlük többet, viszont az a nagy konklúzió,hogy örülök,hogy ezt az egyet néztem meg. A fantasztikus fanatista új,feltörő párt ellen ment és tetszett. Mert őszintén félnék,ha nekik akármennyi hányaduk is lenne a parlamentben (na, nem mintah olyan nagyon értenék hozzá). Stop politika. Most.Csak stop it. *megkönnyebültsóhaj*

Több tényezős álomittas fáradság támadott ma meg. Nem akarok róla beszélni. Viszont,amiről még ennyire sem akarok, az az,hogy írnom kell egy angol beadandót (még ma) plusz a hétre van datálva a stat projecto...  mily izgalmas hétnek nézek elébe! Mamma mio!

(random olasz szavak támadása várható az elkövetkezendő bejegyzéseimben)

A kérdés megválaszolatlan (vagy még csak megvitatlan??). Arról van szó,hogy mi legyen. Mi tévő legyek nyár végétől. Mit szeretnék. És azt mennyire. Vagy mennyire nem. És hogyan tálaljam. Meg hogy utána mi legyen. 

Ezt még nagyon ki kell találnom, utána szépen be kell csomagolni aztán ízlésesen tálalni.

Nemrég jött a mass-mail,hogy kik merre menne majd exchange semesterre idén.. az eredmény rám vonatkoztatva pedig, nagyduzzogvaelfogadva, Torino lett :) Tehát kint fogok tölteni egy kicsit huzamosabb időt, aminek a gondolatától már most elalélok, alig várom már. Természetesen addig is kell teljesíteni, itt van a vizsgaidősza a nyakamon. Tökre úgy hangzok mint egy komoly egyetemista... a látszat viszont csal ;)

Újra kint vagyok az ingergazdag osztrák környezetben, ahol minőségi oktatásban részesülök. Csak ezt valahogy nem értékelem miután a proli kolesztitkártól elkaptam az éppen aktuális göthöt miután hármat beletüsszentett a tenyerébe majd készsgesen átadta nekem a visszajárót és a számlát. Ámen, proli titkárok!