Elméletben mindig annyira okos vagyok. Tudom mi a helyes, mit kell tenni. Amikor azonban át kellene ültetnem mindezt a gyakorlatba a megvalósítása konstans akadályokba ütközik.
Tudom,hogy sodródnom kell. Nem kell túlkalkulálni meg feszülni mert az csak árt. Megfájdul a fejem. Az ezzel szöges ellentétben álló valóság viszont kínos tükröt állít nekem azzal,hogy le sem tudok kattanni gondolatban egyetlen témáról. Visszatérő motívumról van ugyanis szó. P. Mi más is lenne.
Valami volt. Meg van is. Megbeszéltük. Jól érzi magát. Ő mondta. Mondta azt is hogy meglátogat. (ebbe nem élem bele magam. Hagyom történni a dolgokat). Amiért megesz a kíváncsiság, hogy mit mondhat a barátainak. Az sokat elárulna. Túlgondolkodom. De mint már említettem, elméletben nagyon jó vagyok.
Életemben először, amikor nem kellene, siettetem az időt. Nagyon szeretnék újra találkozni. Ami decembert jelent. Hogy milyen lesz. Tényleg le kell kattannom erről.
Én nem vagyok ilyen. Mint egy kislány,komolyan. A. szerint megbabonázott. Van benne valami. Valamiért találkoztunk. Valamiért pont két héttel Torinó előtt. Az idő eldönti. És tessék már közhelyekkel is dobálózok. Fantasztikus.
Minden okkal történik.
Ebből bármi lehet.
