Milyen érdekes helyzeteket produkál az élet. Ez meg milyen szuper kis közhely lett, de mindjárt kompenzálok.
Pár napja beszéltem szisztörrel és szóba jött Gy.bácsi és mondtam,hogy nyugodtan küldje át a képeket amiket nézeget Róla, mert jó kedvem van, nem fogok kiakadni.
Hát persze,hogy kiakadtam.
Sírtam,mintha kötelező lett volna, skype előközvetítésben (tudniillik, vagy pókerarccal sírok, csak folynak a könnyeim vagy rútul. Kettőt lehet találni, melyik volt). Szétcsúsztam, kibuggyant, nem tudtam lent tartani. És nem számítottam rá, ez benne a legszebb.
Erre tegnap, mintha nem lett volna elég egy hétre a sírnivalóm, úgy dönt az én helyes kis unokatesóm,hogy megszületik. Természetesen itt sem számítottam ekkora volumenű érzelmekre (tudtam,persze hogy felpörgök tőle, meg abban is biztos vagyok,hogy amikor először találkozunk akkor is bőgőmasina leszek,de ez váratlanul ért) éppen egy bárban voltam amikor jött az üzenet aztán a képek én meg, mint a nagykönyvben (ja,nem) könnyezek, sírok, remegek, vigyorgok meg próbálom a fura rohamot valahogy angolul megmagyarázni.
Aztán a felismerések.
December tizedike van - június tizedike.(...)
Kisfiú.
A születési óra, perc egyezik az enyémmel.
Itt elhagytam magam, sírtam megint,mintha muszáj lenne.
Most már tényleg vigyetek haza!
