Ha önellentmondásba ütközik már az is,hogy megfogalmazzam, mi és hogyan zajlik le bennem, akkor hogyan várhatom el,hogy megértsem? Az még nálam is szintújítás,hogy még saját magamat sem tudok értelmezni.
Ha kiírom,lehet jobb lesz (ha már a könnyeim kiszabadítása nem sikerült a szalmabálán, sajnos továbbra is raboskodnak).
Meg kellett dorgálnom magam a gyengeségemért, amikor ki kellett mennem összeszedni a romjaimat, miután meglátogattam Gy.bácsit a betegszobájában két hét után. Szerencsére aznap pont megismert és tudtunk beszélgetni, azt mondta,hogy nem is fájnak neki.. De közben lejátszottam egy mosdó-intermezzót mert nem tudtam uralkodni a könnyeimen, aztán miután jól visszatuszmákoltam őket,szerintem megbántódtak mert azóta sem jöttek elő.
A hangulatom viszont pocsékabb nem is lehetne, jött az új "hír",hogy az egyik ismerősöm elhunyt kedden. 32 évesen, 3 gyereket meg a férjét hagyta itt. Toxikus Sokk Szindróma. Ennyi. Állítólag tampon okozta. 71%-ban halálos lefolyású vérmérgezés. Ezen sem tudok lelkileg túllendülni. Nem bírom felfogni. És jön újra: nincs Mindenható, az egyiptomiak csinálták jól.
Egész héten gombóc van a torkomban, sírni tudnék, de nem teszem, mert tanulni kell és menni előre. A vizsgák alig mennek a fejembe. Otthon szeretnék lenni és hasznosnak érezni magam. Vagy annak tettetni.
És természetesen még mindig erőteljesen szeparálódik a lelkem a szeptember miatt. Ő naná,hogy nem így áll hozzá. Mert miért is lenne minden szuper.
Lélekoldás lesz a megoldás (vagy semi-megoldás).
